Kis gyógynövény határozó

Kis Gyógynövényhatározó

A – Z

A gyógynövényeket gyógyászati célokra használja a föld összes népe már réges- régóta. Még modern világunkban sem veszítették el jelentőségüket a szintetikus gyógyszerkészítmények természetes alternatívájaként.

A föld több mint 400.000 növényfajtájának kb. az 5%-át használjuk orvosi célokra, ez megközelítőleg 20.000 fajta növényt jelent. A bennszülött népek anélkül alkalmazzák a hagyományos gyógykészítményeket, hogy ismernék a hatások mechanizmusait, de saját tapasztalatból mégis tudják, hogy megfelelő adagolás mellett rendkívül hasznosak.
Ma már ismerjük, hogyan működik testünk összes bonyolult biokémiai része. Így gyógynövényeink hatását meg tudjuk magyarázni és érteni; különösen azt, hogy a növényi hatóanyag keverékek együtthatói miért befolyásolják pozitívan az összetett betegségeket.
A gyógynövények a legkülönbözőbb másodlagos anyagokat tartalmazzák, amik egyesével vagy többedmagukkal, leggyakrabban együtt segíthetik elő a gyógyulási folyamatokat. Egyetlen növény pl. egyidejűleg tartalmazhat

  •   keserű anyagokat – amik ösztönzik az emésztést,
  •   gyulladáscsökkentő alapanyagokat – amik a daganatokat és a fájdalmat csökkentik,
  •   antiszeptikus   (fertőzésgátló)   hatóanyagokat   -   amik   antioxidáns   és vénaerősítő hatásúak.

A cserzőanyagok is fontos szerepet játszanak, mint természetes antibiotikum vagy vízhajtó másodlagos anyagok. Ezek az anyagcsere-salak vagy mérgek gyors kiválasztásáról gondoskodnak a vesén keresztül. Az alkaloidák szerepe sem elhanyagolható, hangulatjavító hatásuk lehet.
Amíg a modern orvostudomány a szabadalmaztatható egyedülálló hatóanyagokra koncentrál, addig a természettudomány az összetett hatóanyag keverékekre összpontosít, ezért gyakran többféle növényt is alkalmaznak egyszerre. Ezáltal növekszik annak az esélye, hogy a hatóanyagok közül az egyik gyógyítja az adott betegséget.
Ez az oldal rövid felvilágosítást nyújt a legfontosabb gyógy- és fűszernövényekről.

 

Gyógynövények Alkalmazás/ Hatás
Angelika gyökér étvágytalanságnál, gyomorgörcsöknél és puffadásnál alkalmazzák
Articsóka emésztési problémáknál használják, serkenti az epeműködést, méregteleníti és védi a májat, csökkenti a koleszterinszintet
Ánizs emésztési zavarok, felfúvódás, bélgörcsök, légcsőhurut esetén használatos
Babhüvely héj vízhajtó
Bodzavirág meghűlésre, felső légúti hurutok kezelésére alkalmas, vizelethajtó hatású
Bogáncs vizelethajtó hatású, bőrbetegségek ellen alkalmazható, elősegíti a hajnövekedést
Bojtorján/párlófű a garat nyálkahártyájának gyulladása, vizelet – visszatartási problémák (inkontinencia), aranyér, hólyaghurut és nem specifikus hasmenés kezelésére javallott
Boróka vizelethajtó, vesemedence- és húgyhólyaggyulladásnál, puffadás ellen, valamint emésztési zavaroknál alkalmazzák
Borsmentalevelek enyhíti a görcsös panaszokat pl.: a bélgörcsöket, epehólyag- és epepanaszokat, a légúti hurutot, a fejfájást és a szájnyálkahártya gyulladását
Catuaba testünk vérellátását javítja
Cickafarkfű görcsös- és fájdalmas hasüregi panaszok, magas vérnyomás, megfázás, láz és ízületi gyulladás esetén használatos
Citromfű nyugtató hatású, görcsoldó, puffadás megszüntetését segíti elő, fertőzések, melléküreg gyulladás, fejfájás, homloküreg-gyulladás és depresszió kezelésére ajánlott
Citromhéj jótékonyan támogatja a vérkeringést és az emésztést
Cistus védi a szívet, méregteleníti a testet, hússzor erősebb antioxidáns hatása van, mint a frissen facsart citromlének, elősegíti az immunrendszer helyes működését
Csalán vizelethajtó, fájdalomcsillapító, gyulladásgátló hatással rendelkezik
Csarabfű húgyúti gyulladásoknál, hasmenésnél
Csicsóka 40%-a természetes inulinból áll, vízzel történő egyidejű fogyasztása esetén feldagad az emésztőrendszerben, ezért telítettség érzetet okoz, továbbá gondoskodik a kiegyensúlyozott bélflóráról
Csipkebogyóhéj a gyomor béltraktus panaszai és húgyúti panaszok esetén gyulladásgátló hatása van
Damiána levél szexuális zavarok megelőzésére, szexuális vágy hiányánál, impotenciánál, túlterheltségnél, túlhajszoltságnál, valamint depresszió és stressz enyhítésére alkalmazzák
Dió segít a bőrbetegségeken, pattanásokon, ekcémán, izzadáson és a viszkető fejbőrön
Egértövis/szúrós csodabogyó visszérkezelésekre, dagadt, fájdalmas és nehéz lábak kezelésére, viszketésre
Édesgyökér vértisztító, köptető, gyulladásgátló, vizelethajtó és fájdalomcsillapító hatású
Édes kömény emésztési zavarok, puffadás, köhögés, légúti hurut esetén
Fekete ribizli levele ízületi gyulladások, görcsös köhögés, hasmenés, reuma és húgyúti problémák esetén használják, nyugtató hatású
Fagyöngy vérnyomás szabályzó, pozitív hatással van a vérkeringésre
Fahéj emésztési zavarok, gyulladások, reuma, megfázás, émelygés és hányás esetén használják
Feketeáfonya levelek támogatja a szív vérellátását, az emésztőrendszert, a veséket és a húgyúti rendszert, nyálkahártya gyulladásoknál, aranyérnél és más bőrproblémáknál vetik be
Feketebors fontos szerepet tölt be az ayurvéda gyógyászatban, élénkíti az emésztőrendszert, émelygés ellen használják
Földiszeder levél nem szokványos hasmenéses megbetegedéseknél, vízhajtó
Galagonya szívgyöngeség esetén alkalmazzák, lassítja a szívműködést
Galajfű vizelethajtó, enyhe húgyúti panaszoknál
Ginszenggyökér erőtlenség és kimerültségnél használják, fokozza a teljesítő- és koncentrációképességet, elősegíti a gyógyulási folyamatokat. Időskori tüneteknél is alkalmazzák.
Golgotavirág idegesség, nyugtalanság és alvászavar kezelésére, a gyomor idegi alapú bélproblémáira alkalmazzák
Görögszéna mag fontos tápanyagokkal látja el a fejbőrt
Gránátalma erős antioxidáns, a magok egyedülálló zsírsavspektruma leköti a szervezetben a szabad gyököket
Guarana gyümölcs fáradtság ellen, erőtlenségnél, potenciális afrodiziákum
Gyermekláncfű/pitypang vizelethajtó, gyomor-, máj- és epepanaszoknál, reuma esetén
Gyömbérgyökér gyomorerősítő szer, emésztési zavaroknál, hányingernél, láz és köhögés csillapítására
Hajdina értágító, hajszálér és enyhe vénás megbetegedések kezelésére, pl. visszértágulat, retinavérzés, ödéma, aranyér, fogínyvérzések és rossz vérellátás előfordulásánál alkalmazzák
Hibiszkuszvirág vizelethajtó, emésztést elősegítő
Inulin probiotikus, Chicoré gyökérből kivont természetes és enyhén édeskés ízű rostanyag (poliszacharid), a természetes bélbaktériumok tápanyagforrásaként szolgál, aktiválja a bélflórát
Izsóp köhögésnél, hörgőgyulladásnál, orrdugulásnál alkalmazzák, elősegíti az emésztést
Jukka-pálma elősegíti az emésztést
Kamilla puffadásnál, hólyaghurutnál, gyulladásoknál, megfázáskor használják, száraz és gyulladt bőrt kezelnek vele, csökkenti a változókor panaszait, kinetózis (rosszullét, ami járműben való utazáskor lép fel) és enyhe félelemérzet esetén Kaktuszvirág: szívkörnyéki szorító érzés enyhítésére
Kardamom ayurvédikus afrodiziákum; emésztési zavarok, asztma, hörgőgyulladás, húgyúti panaszok, rossz lehelet, köhögés és hányinger esetében alkalmazzák
Kasvirág (Echinacea) gyökér erősíti a szervezet (immunrendszer) védekezőképességét
Kálmos gyökér gyomorerősítő, emésztéstámogató, az ayurvédikus gyógyászatban idegerősítőként tartják számon
Keserű narancs héja emésztési zavaroknál, enyhe alvászavarnál, puffadásnál és teltségérzetnél használják
Keserű narancs virága enyhe alvászavarok, puffadás és teltségérzet esetén alkalmazzák
Kisvirágú füzike húgyúti problémáknál, prosztata panaszoknál
Komló nyugtató és altató hatású, hangulat- és alvászavaroknál, szorongás és nyugtalanság ellen
Kóladió a szellemi és fizikális kimerültség esetén élénkítő hatása van, hasmenésnél, sebeknél és gyulladásoknál alkalmazzák
Kömény emésztési zavaroknál, pl. gyomor béltraktusainak görcsös állapotában, puffadásnál
Körömvirág luteint tartalmaz, ez a hatóanyag képes lekötni (hatástalanítani) az UV-sugárzás által létrehozott veszélyes szabad gyököket
Körömvirág virága gyulladásgátló, görcsoldó, elősegíti az emésztést és az epetermelődést, gyomorpanaszoknál alkalmazzák
Kurkuma (v. zeodária/citvor) gyökér gyulladásgátló hatása van, serkenti az epeműködést és segít az enyhe fejfájáson
Kúszó tarack/cukorkóró gyökere húgyhólyag- és húgycső gyulladás kezelésére, prosztata problémák, köszvény és reuma esetén
Legyezőfű lázas meghűlésekkor vetik be, gyulladásgátló és fájdalomcsillapító tulajdonságú, ízületi gyulladás és reuma ellen is kiváló
Levendulavirág hagyományos idegnyugtatóként alkalmazzák, emésztési zavarok és enyhe idegi alapú panaszok, mint a nyugtalanság, alvászavarok, idegi alapú gyomor- és bélbántalmak, migrén kezelésére használatos, továbbá a rovarcsípések kezelésére
Maca gyökér magas energiaforrás és erősítőszer az egész szervezet számára
Macskagyökér nyugtalanság, idegi alapú hangulatingadozás, álmatlanság, szellemi túlterheltség és belső nyugtalanság esetében
Majoránna hörgőgyulladás, hurut, meghűlés, nátha, hasgörcs, emésztési zavarok és visszértágulat esetén alkalmazzák
Málnalevelek nem specifikus hasmenéses megbetegedéseknél, vízhajtó hatású
Mezei katáng természetes inulint tartalmaz, gondoskodik a kiegyensúlyozott bélflóráról, enyhíti a puffadást
Mirha étvágyfokozó és fertőtlenítő hatású, a gyulladt fogíny és szájgyulladások kezelésére használják, gyulladásgátló hatása van a vérkeringési problémák esetén, sebgyógyító
Mocsárifű vizelethajtó képességgel bír a fájdalmas vizelési ingerkor, használják még ízületi betegségek és reuma esetén
Narancshéj bőrproblémák esetén, aromás „gyomor-szer”
Nyírfalevél vizelethajtó, vértisztító és gyulladáscsökkentő, de ismert görcsoldó és fertőtlenítő hatása is. Alkalmazzák enyhébb fertőzéses húgyúti megbetegedésekben, vesekő és vesehomok kialakulásának megelőzésére, reuma köszvény, ödéma és vízkór ellen
Olivalevél baktériumok és vírusok ellen, javítja az erek rugalmasságát, ezáltal csökkenti a vérnyomást, megelőzi a szívbetegségeket, javítja a zsíranyagcserét, csökkenti az LDL-koleszterinszintet, stabilizálja a vércukorszintet, segít az ízületi gyulladásoknál
Orvosi pemetefű értágító, segít az emésztési zavarok, köhögés és menstruációs panaszok esetén
Orvosi ziliz köhögés csillapítására, száj-, torok-, gyomornyálkahártya gyulladásánál alkalmazzák
Papaya vitalizálja és savtalanítja a szervezetet, salaktalanító hatású
Palástfű enyhítésül szolgál a női bajokra
Páfrányfenyő segít az agyi vérellátási zavarok, szellemi hanyatlás (demencia) esetén Pásztortáska: jó vérzéscsillapító, erős havi vérzéskor használatos
Petrezselyemgyökér a gyomor béltraktusainak panaszainál, húgyúti panaszoknál és bőrproblémáknál alkalmazzák
Rozmaring elősegíti a vérkeringést, idegi alapú panaszok, fejfájás, izom- és ízületi fájdalmak esetén
Rózsaszirom enyhébb gyulladásoknál használják, ízfokozó a teakeverékekhez
Spárgagyökér húgyúti fertőzésekkor alkalmazzák
Szarszaparilla gyökér hagyományos afrodiziákumként használják
Szegfűszeg gyomor- és erősítőszer, reumánál, izomfájásnál, száj- torok- és bőrgyulladásnál, hasmenésnél
Szegfűszeg gyökér enyhébb hasmenéses panaszoknál, emésztési zavaroknál, száj- és toroknyálkahártya gyulladásoknál, fagyásnál, aranyérnél és ízületi panaszoknál hatásos
Szemvidítófű a szem túlerőltetésénél, szemhéj és kötőhártya gyulladásnál, látászavarnál és szemfáradtságnál használható
Szerecsendió a szív- és vérkeringésre serkentő hatással van, erősíti a szervezetet, javítja az emésztést
Szójaprotein gyorsítja az anyagcserét, csökkenti a magas koleszterinszintet, stabilizálja az immunrendszert és a hormonháztartást, javítja a test inzulinérzékenységét
Szőlőlevél javítja és ellenőrzi a vérellátást
Tárnics erősítőszer, gyomorerősítő, elősegíti az epehajtást, étvágytalanság, puffadás és telítettség érzése esetén
Tömjén az egyedülálló antioxidáns és enzim kombinációja miatt gyulladáscsillapító hatása van, enyhíti az ízületi gyulladást, asztmát, prosztata- és változókori panaszokat, a bőrekcémát és az aknét
Tulsi/szent bazsalikom gyulladásgátló, az egészségre jótékony hatással van
Üröm vizelethajtó és gyulladáscsökkentő hatása van, erősíti a májat, az emésztőrendszert és az idegeket
Vadgesztenye visszértágulatok, fekélyesedés és aranyér kezelésére, a lábak vénás- vagy nyirokvezeték működési rendellenességeinél, láznál és reumánál alkalmazzák
Vad jamszgyökér növényi diosgenint (saponin, melyből a tesztoszteront is gyártják) tartalmaz, ami természetes úton segíti a hormontermelődést, javítja a DHEA (ú.n. fiatalító hormon) működését
Varázsdió bőrbetegségeknél, érproblémáknál, visszérnél és vérzéseknél alkalmazzák
Vasfű görcsoldó, csillapítja a lázat, nyugtató hatású
Veronikafű köptetőszer, mell-, tüdő- és gyomornyálkahártya megbetegedések esetén, mindenféle másnapos tünetre, gyenge idegekre, hirtelen fogyásnál, szédülés és fejben előforduló keringési nehézségek (érszűkület) és az ezáltal kialakuló fejfájás ellen
Vérontófű vérzés és gyulladáscsökkentő hatóanyagokat tartalmaz, görcsoldó és méregtelenítő
Vizitorma (zsázsa) antibiotikus hatású, izomfájásnál, húgyúti és légúti fertőzéseknél
Vörös áfonyalevelek cukorbetegség, ízületi gyulladás, köszvény, vérkeringési zavarok, emésztőrendszeri, vese és húgyúti panaszok kezelésére
Vöröscserje (rooibos) a legkedveltebb egészségmegőrző ital, nem tartalmaz semmilyenféle káros élénkítő szert (pl. koffeint), a flavonoidok antioxidáns hatása (főként a zöld rooibos tea) lassítja az életkorral összefüggő panaszok kialakulását
Vörös lóhere az izoflavonok egyik leggazdagabb forrása, hasonlóan hat, mint az ösztrogén, szabályozza a hormonháztartást. Csak alacsony ösztrogén szint esetén ajánlott
Zab bőrbetegségeknél és ízületi gyulladásoknál
Zöld maté erősítő és élénkítő ital, természetes fogyasztószer, étvágycsökkentő
Zöldtea antioxidánsként, vízhajtóként és általános gyengeségnél alkalmazzák, segíti a diétás kezeléseket

 

Vitaminok, Ásványok és társaik

 

A szervezet maga is termel antioxidánsokat azért, hogy a szabad gyököket semlegesítse. A növényi élelmiszerekből kivont vitaminok, ásványi anyagok és másodlagos növényi anyagok további értékes pluszt jelentenek. Ezért a táplálékunkból nyert antioxidánsok nagyon fontosak egészségünk számára.
A szabadgyökök instabilak, gyorsan reagálnak a környező molekulákra és beindítanak egy, a szervezet számára káros oxidációs folyamatot. A vérben oxidált koleszterinmolekulák lerakódhatnak az artériákban, ami szívbetegségekhez, szívrohamhoz vezethet. Továbbá a szabad gyökök jelenlétét összefüggésbe hozták a szürkehályog, az immungyengeség, az ízületi betegségek és a korai öregedés kialakulásával is. A következőkben bemutatunk néhány antioxidáns vitamint és ásványi anyagot.

B6 vitamin elősegíti a vörösvértestek képződését és védi a szívet. A folsavval  és  a B12 vitaminnal együtt elősegítik  a homocisztein (aminosavhoz hasonlatos anyag) lebontását, ami magas vérszintet, szívbetegségeket és más érrendszeri problémákat okozhat.
B12 vitamin az új sejtek képződését és a vörösvértestek felépítését segíti elő
Cink az immunrendszer optimális működéséhez szükséges, védi a szervezetet a megfázás, az influenza, a kötőhártya- gyulladás és más hasonló vírusok ellen. A cink erősíti a test természetes védekező- és gyógyítómechanizmusait, ez különösen hasznos a következő megbetegedések esetén: reuma, akné, pikkelysömör, csontritkulás, aranyér és gyulladásos bélbetegségek.
Likopin leköti a szabad gyököket, csökkenti a koleszterinszintet, fontos szerepe van a szív- és rákbetegségek megelőzésében
L-karnitin elősegíti a zsírégetést, fokozza az izmok erőnlétét és hatékony az izomláz csökkentésében,    csökkenti a testzsír mennyiségét, hozzájárul az egészséges szívműködéshez, fokozza a szívizom erőnlétét.   Az L- karnitin segít a zsírok energiává alakításában, így az elraktározott zsírokból a szervezet több energiához jut, ennek következtében  javul  az  állóképesség,  később jelentkezik a fáradtság.
Magnézium elősegíti a fog- és csontképződést, izomlazító és idegnyugtató hatású
Virágpor a  természetes  védekezőképesség  pajzsát  alkotják  és erősítik a testi és szellemi teljesítőképességet
OPC a leghatékonyabb ismert természetes antioxidáns, különösen fontos szerepet tölt be az agy, a szem, a kezek és a lábak egészségében, továbbá véraláfutások, visszerek, keringési- és szemproblémák során alkalmazzák
Savó a bélflóra kiváló minőségű fehérje építőeleme, a savó fehérjéje egy magas biológiai vegyértékkel ellátott protein, tehát az izomzat és a kötőszövet fontos eleme
Spirulina (alga) több mint 60%-ban tartalmaz jótékony fehérjéket és 18 aminosavat, továbbá a bőr megóvásához béta-karotint és az idegek erősítéséhez B12 vitamint
Szelén-élesztő erősíti az immunrendszert és küzd a baktériumok ellen
Tökmag a prosztataproblémák megszüntetésére alkalmazzák és elősegíti a tüdő működését mind a nők, mind a férfiak esetén. A benne lévő egészséges olaj és a cink ösztönzi az immunrendszer védősejtjeit. A tökmagolaj védi a szívet.
Vitamin E ártalmatlanná teszi a szabad gyököket, amik különben megtámadják a sejteket
Zeaxanthin, Lutein fontos szerepük van a szem anyagcseréjében. Elnyelik az UV sugárzást és megkötik a szabad gyököket. Nagyon hasznos és értékes alapanyagok.
Zöld ásványi föld rengeteg ásványi anyagot és nyomelemet tartalmaz. Ezek elősegítik az egészséges bőr kialakulását, a haj és köröm  növekedését. Az erős kötőerejének köszönhetően a bélrendszernek is jót tesz, mivel a szilárd, folyékony és gáz halmazállapotú anyagokat is megköti.

 

Vissza a Problémára