Schumann hullámok jelentősége

Schumann hullámok jelentősége

A Schumann hullámok (Winfried Otto Schumann, München, 1952) 1978-ban kerültek az érdeklődés középpontjába, amikor kiderült, hogy megegyeznek az emberi agy 7-10 Hz-es alfa-hullámainak rezgésszámával, melyek az álom és ébrenlét határán jelentkeznek a hippocampusban. Mint később kiderült, a Schumann-hullámok az egész bolygónkat körbeölelő elektromos mezőt alkotnak, így ez a rezgés a Föld összes emlősénél azonos.

Elektromágneses tér
Az elektromágneses (EM) tér szabályozza, váltja ki és hangolja össze szervezetünk sejtjeinek másodpercenkénti sokezer kémiai folyamatát, így közvetve ez a mező gondoskodik az emberi szervezet egészségének fenntartásáról is.
A NASA megfigyelései igazolják, hogy az űrállomásokon, ahol a Föld elektromágneses hatása nem érvényesül, az emberek szervezetének belső egyensúlya felborul. Ennek a felismerésnek köszönhetően, a Schumann-hullámokkal megegyező elektromágneses mezőt gerjesztettek az űrállomásokon, hogy az űrhajósok egészségi állapotát fenn tudják tartani. A kutatások során azonban felismerték a lehetőségét annak is, hogy ezeknek az elektromágneses erőtereknek a szabályozásával a legénység egészségi állapotát a távolból felügyelni és szükség esetén gyógyítani is lehetséges. Ahogy az a tudományos felfedezésekkel lenni szokott, a biorezonancia kutatás is felgyorsult a NASA érdeklődésének köszönhetően.

Sejtek kommunikálása
Testünk minden egyes sejtje piciny elektromágneses egység, amely külső energia hatására elektromos impulzussal reagál, vagyis kommunikál. A hormonális és az idegi irányítás mellett van tehát egy elektromágneses bio-kommunikációs irányítórendszerünk is, amely a sejtek biokémiai folyamatainak összehangolásáért felelős. Ennek mérhető elektromos tevékenységéből következtetni lehet a szervezetben végbemenő folyamatok állapotára.
A biorezonancia alapját az a megállapítás képezi, hogy az anyagnak van egy materializálódott formája és van egy elektromágneses tulajdonsága is. Vagyis, ahogy a különböző elektronok mozognak a molekulákban, állandó kölcsönhatásban, kommunikációs összeköttetésben állnak a környezetükkel. A biorezonancia egy olyan eljárás, amely a sejtekkel elektromágneses jelek segítségével kommunikál.

Ok és okozat
Alaptézis, hogy nincsen patológiás működés patológiás rezgések nélkül. Tehát a betegség minden esetben hibás rezgésként jelentkezik a szervezet elektromágneses képében, vagyis zavar támad a szervezet elektromágneses egyensúlyi állapotában. Az egészséges hullámokat harmonikusnak, a betegségekre jellemző hullámokat pedig diszharmonikusnak nevezzük.
A kezelések lényege, hogy a harmonikus rezgéseket megerősítsük, a diszharmonikus rezgéseket pedig megszüntessük. Ez azt jelenti, hogy ha betegség esetén ellenkező értelmű hullámokat bocsátunk a szervezetre, akkor azzal a sejtek hibás kommunikációját kioltjuk, vagyis magát az okot szüntetjük meg.

Víz emlékezet
A kérdés már csak az, hogy mennyi ideig tartható fenn ez az információ a sejtekben.
A szervezet meg tudja őrizni a különböző biológiai értelmet hordozó jeleket, és pedig a szervezet nagy részét alkotó vízmolekulák segítségével. Természetesen ennek a vízmemóriának az információhordozó képessége nagymértékben függ a szervezet hidratáltsági állapotától is.
A víz molekula dipólusos tulajdonsággal bír, ami azt jelenti, hogy az egyik oldala inkább negatív, a másik oldala pedig inkább pozitív. A negatív a pozitívval kapcsolódik össze, így ezek a térben óriási variációs lehetőséggel képesek elrendeződni. Ez adja a sejtek biológiai emlékezetét.
Sajnos ez a tároló nem örök, hiszen a külső környezeti hatások idővel felülírhatják ezeket a jeleket, viszont hosszabb ideig megőrződnek, ha újra és újra megismételjük a kezeléseket.

Alternatívák
A biorezonanciának két ágazata van. Az egyikben a beteg rezgéseinek mérése után azok specifikusan módosítva visszavezetésre kerülnek a páciensre. A biorezonancia másik iránya, a bárki által könnyen használható, kifejezetten otthoni alkalmazásra fejlesztett készülékek. Ezek diagnosztikai célokra nem alkalmasak, de különböző terápiákra annál inkább, különösen a megelőzési szakaszban. Az ilyen készülékekbe előre kidolgozott frekvencia tartományokat építenek be, amelyek különböző működési zavarok vagy betegségek esetén segítenek helyreállítani a szervezet egyensúlyát. Használatukkal orvosi felügyelet nélkül tartható fenn a folyamatos elektromágneses biostimuláció.

Egészséges rezgéseink
Az orvostudomány fejlődésével egyre több szakember figyelme irányul a prevencióra és a mellékhatásoktól mentes “természetes gyógymódokra”. Az utóbbi idők kutatásai mind a regenerációs képesség javításában, mind a környezeti egészségkárosító hatások kivédésében a biofizikai orvoslást említik a legtöbb sikert ígérő módszereként.
A biorezonancia a jövő orvostudományának egyik legnagyobb ígérete, mivel a szervezet legalapvetőbb folyamatainak befolyásolásával beindítja, serkenti a szervezet önregenerációját.
Nagy előnye, hogy természeténél fogva felhasználási területe igen sokrétű és káros mellékhatása sincs. Csak arra tanítja meg a szervezetet, amit az valaha – egészséges korában – már tudott.

Vissza a megoldásra